2015. február 8., vasárnap

Amikor hív az országút

Murakami Haruki-nak a Kafka a tengerparton című könyvét szerettem volna elolvasni, mikor rábukkantam egy másik könyvére, aminek már a címe is nagyon megtetszett: 

Miről beszélek, amikor futásról beszélek? 


Haruki a hosszútávfutásról ír, hogy a rendszeres fizikai munka, hogyan befolyásolja az írói tevékenységét, a mindennapi munkáját. Ugyanúgy fut, ahogyan ír: rendszeresen és kitartóan, átgondolt stratégia szerint alkot. Én kerékpározom, de az érzés ugyanaz (régebben futottam), így gondolatai mellé illusztrációnak pár kerékpáros fényképemet választottam ki, amikor hív az országút.


„Ha például futás közben úgy érezzük, hogy „jaj, ez nagyon kemény, nem bírom tovább”, abból a „nagyon kemény” elkerülhetetlen tény, de a „bírom vagy nem bírom” rész mindenképpen magának a futónak a döntésére van bízva.” 


„Rendszeresség, beiktatott szünetekkel, töretlenül megtartott ritmus: hosszútávra szóló műveleteknél ez a lényeg. Ha a ritmus egyszer beállt, utána már van valahogy. De amíg meghatározott sebességgel, megbízhatóan forogni nem kezd a kerék, nem lehet eléggé odafigyelni.”


„Az egyes időeredmények és helyezések, a látszat, meg az, ahogyan mások értékelnek, mind csupán másodlagos jelentőségű. A futóknak, mint amilyen és is vagyok, az az elsődleges, hogy minden egyes célba a saját maguk erejéből érjenek be. Az, hogy a maguk részéről nyugodtak legyenek: megtették a szükséges erőfeszítéseket, és kibírták, amit ki kellett bírni.”


„Lehetünk akárhány évesek, míg élünk, mindig tanulunk valami újat saját magunkról.”

f: Banga

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése